Ahogy telik múlik az idő ebben a kiteljesedett létben, amit általatok, veletek megélhetek újra és újra megjelenik egy téma. Szinte minden konzultáción elhangzik a kérdés felém irányulva: „Most mondd, mit tegyek?” És én újra és újra elmondom, hogy azt én nem tudhatom, és nem mondhatom meg. Nem is azért jöttél hozzám, bár tudom sokan így indultok el a találkozóra.
Valójában azért jöttök, mert tele vagytok kérdésekkel önmagatokról, a helyzetetekről, az utatokról és bár most még nem tudjátok, de választ és megoldást is magatokban találtok. Az pedig rólatok szól, nem rólam, nem egy “ismeretlen” adja meg a választ, hanem ti magatok. Én, csak kísérlek titeket és tartalak, hogy ne vesszetek el újra a rengetegben. Csak kérdezek és hallgatok, mint egy önzetlen jó barát, aki akkor és ott csak értetek van, rátok figyel. Ugyanakkor tőletek független, így akkor és azt kérdez, amire szükség van. Ennyi az én szerepem, és ez is csak időszakos. És micsoda áldásos és szép szerep ez számomra. Néha talán hálátlannak is tűnhet, mert felfedezni vélem az arcotokon a pillanatnyi csalódást, amikor rájöttök, nem itt és most, talán nem egy alkalommal és nem én általam fog megoldódni a helyzet vagy feloldódni egy akadály.
A feladat és a felelősség az életetekért a tiétek, én csak percekre, órákra vehetem le a vállatokról. Egy szusszanásnyi időre mentesültök, hogy legyen erőtök levegőt venni és megerősödve tovább menni. Minden alkalom egy „fél mérföldes” lépés, amit megtesztek az úton. És minden alkalom a célhoz visz közelebb. Ezekért a szusszanásnyi időkért jöttök, ezekért a lépésekért vagytok ott. A cél elérése a ti érdemetek.
Azt mondják a boldogság nem a cél, hanem a célhoz vezető út.
A segítő, legyen az alternatív segítő, spirituális tanító, pszichológus stb. nem ad tanácsot. Nem adhat tanácsot. Ha olyan helyre kerülsz, ahol megmondják, hogy adott szituációban mi a jó döntés, és mit kell lépned, menekülj! Nem mondhatjuk, ugyanis meg mit tegyél, nem adhatunk tanácsot vagy utasítást.
Méghozzá azért nem, mert abban benne vagyok én. Az én érzésem, az én véleményem, az én hitrendszerem, az én lelkem. Márpedig a te ügyedbe nem folyhat bele az enyém. Nekem azt tisztán kell tartanom, magamtól függetlenül. Tiszteletben tartva téged és a helyzeted.
Ne gondold, hogy engem nem érint meg amit hallok vagy látok, ne gondold, hogy nem bukkan fel bennem egy gondolat és nem fogalmazódik meg egy mondat arról, hogy mit kellene tenni. Ezt a hivatást az választja –vagy éppen fordítva, ez a hivatás azt a személyt választja,- aki rendelkezik egy fajta magasabb empátiával, sőt időnként nagyon erős intuícióval. De mégis ennek ellenére, vagy pont ezek miatt, tudjuk, hogy nincs jogunk megmondani mit tegyél. Te is megkaptad a szabad akart ajándékát, és ezt tiszteletben kell tartanunk.
Tudod, amikor tanácsot adunk valakinek akkor azokon, a saját érzéseinken, feszültségeinken szeretnénk enyhíteni, amit a másik ember által elmondottak okoztak bennünk. A tanácsommal azt üzenem neki és magamnak is, hogy “oldjuk meg a dolgot úgy, ahogy én mondom”. Ettől majd aztán eltűnik a probléma és én is megnyugodhatok. Magamon segítek, leginkább. Ilyenkor azért érdemes megvizsgálni, hogy miért okozhatott bennem a másik helyzete feszültséget? Csak nem azért, mert nekem is dolgom van vele?
Most már érted, igaz? Érted miért nem adhatok tanácsot.