OH-kártya

OH-kártya

A kártyák és a módszer

Az OH – kártyákat eredetileg egy festőművész Ely Raman találta ki azzal a céllal, hogy az emberekhez közelebb hozza a művészetet. Azt gondolta, hogy a festészet nem merülhet ki abban, hogy egy hatalmas vászonra elkészítenek egy művet, címet adnak neki, aztán a falra raknak és az érdeklődők bizonyos távolságból megtekintik. Ahelyett, hogy elidegenítenénk a művészeti alkotást és a nézőt Ely Raman azon gondolkodott, mi lenne, ha a művészetet megfoghatóvá, hordozhatóvá tennénk. Így születtek meg az OH – kártyák.

Ez az ötlet nagyon tetszett a humanisztikus pszichológusoknak, és a Gestalt pszichológia felfedezte, hogy ezeket a kártyákat nem csak művészeti célból, de terápiás jelleggel is lehet használni. Szavakat társítottak a képekhez, így több mint 7700 kombinációt létrehozva. A képek és a szavak, valamint a terapeuta célzott kérdései nagyon erősen fejlesztik az imaginációt, az önreflexiót. 1981 óta Németországban nagy sikerrel alkalmazzák a kártyákat pszichoterápiában, csoportterápiákban, pedagógiában, tréningeken.

Az OH – módszerének alapgondolata, hogy minden ember önmagát ismeri a legjobban, önmagát tudja meggyógyítani, önmagában tudja megtalálni problémáira a megoldást. A kártyák segítséget adnak, hogy az érzelmek megfogalmazásával, monitorozásával és a szabad asszociációval képet kaphassunk saját tudattalanunk működéséről, alapérzelmeinkről.

Az OH – kártya nem más, mint egy fantasztikus utazás a tudattalanba, önmagunk megismeréséért.

Mely területeken nyújthat segítséget az OH- kártya?

  • Fizikai megbetegedések mögött megbújó  érzelmi traumák kezelése
  • Stressz-kezelés a kapcsolatokban, a munkahelyen vagy otthon
  • Traumák elengedése
  • Önbecsülés felépítése
  • Önismeret
  • Válás, szakítás feldolgozás. Felnőtteknél, gyermekeknél
  • Tanulási nehézségek
  • Fogyókúra, étkezési zavarok
  • Elakadtál és nem találod a megoldást.
  • Kapcsolati problémáid vannak
  • Kommunikációban való fejlődés
  • Bármely korosztálynak ajánlott, gyermekeknek is